Neked mit eszik a lelked ?

A pokol tornácán

Mondd csak, te mindenkihez oly hű Nagy Úr, mennyit fizetett lelkemért a Gonosz? Évekig csak hittem a soha be nem teljesülő ábrándokban. Fullasztó ködben tengődtem várva a soha meg nem jelenő napsütést. Szívemet eladtam, minden apró és világrengető szenvedélyével együtt. Hagytál mások boldogságán ocsúdva lassan elhervadni. Meghagytad a legnagyobb gyilkost, a Reményt. Aki sorvadó életemhez kötött hagymázas dalaival; a semmiért. Mámorok közt kerestem a soha nem volt Boldogságom. Egyetlen örömöm volt ez, létem pusztulásán, mikor tudatlanságba, érzéketlenségbe süppedhettem, de Te onnan is visszahúztál. Meddig kell még gyarlóság súlyos koloncait testemen viselnem? Meddig hagyod szívem helyén tátongó lyukat fekélyesedni? Meddig marják még vérző testem a Férgek? Meddig?
Álarcot öltve kísérted emberek millióit, közben pedig a Démonok Urával üzletelsz. Ha kértem sosem jöttél, ha nem akartam mindig ott voltál és tovább kínoztál. De mondd, mondd nyugodtan, mennyit kaptál lelkemért, mennyit kaptál, Értem? Ha oly nagylelkű vagy miért nem hagysz végre csendben a sötét földbe burkolózni? Eleinte százszor, ezerszer, térden állva, keservesen könyörögtem: Ments meg az enyészettől! Nem jöttél… végül te okoztad azt. Menedéket, megnyugvást kerestem benned, cserébe átadtam volna lényem, ittam volna hűsítő szavaid. Te akkor sem jöttél, becsaptál. Eladtad a lelkem, halvány szellővé varázsolva, aki képtelen létezni, mégis érez mindent. Bolyongásra száműzettél a valóság sivár síkján. Lázadnék, ha lenne értelme. De mi a lázadás? Reakció és nem akció. Nincs erőm megdönteni uralmad. S ha majd eljön végre az idő, én boldogan menetelek majd a Pokolba, és ott örökké zengeni fogom, torkom szakadtából, úgy, hogy belezeng majd a világ összes szíve: A ti Istenetek csaló!

Ha lenne lélekkivetítő...minden másképp lenne. Nem ismersz, tehát gyűlölsz. Szép dolog, mondhatom. Töltelékszavakba fulladok. Kiüresedek minden egyes nap. Lehet nem bírom. Feltöltődök, szavakat habzsolok. Képeket égetek bőröm alá, az agyam tájékára. Mindenre emlékszek. Azt mondják várjak. És, én, mint türelmetlen ember: Meddig ? Egyáltalán mire ? Nem szép követelőzni. De én élni akarok. Hogy fog menni? Felkészülök a halálra. Igen. Pontosan. Rájövök vesztegetem az időm. Mit tennék? Léhán sétálnék azokon a csodás nyári budai utcákon. Megmaradnék örök közönyösnek. Rendetlennek. Ridegnek. Egyszerre mindent, vagy semmit. Nem félek. Mihelyst rájövök, megijedek. Létezik ilyen ? Kötelességből szeretni, csókolni, ölelni. Haha, mégis frigid vagyok. Sőt mérhetetlenül önző. S, ha már magamról se tudnék beszélni...de még megy. Csak..aztán minek? Közhelyesek a szavak. Unom. Legnagyobb bajom: engem most végképp semmi sem érdekel.

Ajánlás

ülsz, boldogan

ülsz, nevetve

ülsz, vágyakozva

odalépek

belém látsz

ez nem mehet tovább

agyam részekre bomlik

szívem egyre romlik

szenvedek

ülsz, boldogan

ülsz, nevetve

ülsz, vágyakozva

megcsókolsz

belém látsz

ez csak egy ostoba tánc

soha nem lesz vége

ha nem hullok rész-egészre (?)

örökké szenvedek

a Semmiért ?

Hasadás

lágyan csorog az idő pilláimról

nem szédülünk a kilátástól

nyitva van kásás szemünk

mégis elvesztjük az eszünk

ü ü ü

te sem menekülsz!

bekebelez beled legrejtettebb szennye

mámorod terméke tenyeredbe

forog a körhinta

nem más ez csak egy öngyilkos móka.

Holdsugár

Éreztem mindennek vége

chat noir

szeress

rohantam

befon az élet

talán belehalok

viszonylagos jó vegetálás

süppedés

mélységes mély önsajnálat

mindenért mások a hibások!

félszeg, délceg alakok

miért nevettek?

a lelkem nagyon erős

?

képes fájni

képes betegségbe taszítani

ellenállok

megtörök

itt ül az ablakomban az univerzum

beteg lettem?

mások a hibások!

jajgatok

sírok

valótlan, érzéketlen

gyerek

fájdalalmam nem más, mint segélykérés

ott játszik az ágy alatt

ócska szamovár

a Lelkem készül

Új

kezdet

kábulat

senki sem segít

aljas emberek!

nagyon beteg vagyok

ne nézz rám

a Lelkem utolsókat rezdül

tudom

bent

mit tegyek?

segítség

nektek kell megoldanotok!

gyógyítsatok meg!

folyik a lét

NEM!

meghalok!

NEM!

alszok

inkább a vég, mint a szenvedés

kipattan az összes rügy

gyáva vagyok?!

jaj

az nem lehet

tönkretettetek

mindenért mások a hibások!

csonka mocskos kéjelgő ártatlan torzó

nem merek

félelem, édes kényelem

tagadok

feltételezek

ha...én?

IGEN!

egyre jobban fáj

nem segítenek

senkit sem érdekel

jaj

mit tegyek?

mit tegyek?

ha...gyáva féreg?

IGEN!

nem...

kiszakad

nem merem

soha!

inkább meghalok

gyáva, gyáva vagyok

érzem mindennek vége

izzad a szoba

néha a büszkeség taszítja saját sírjába az embert

félek önmagamtól

félek, hogy többet nem kell féljek

szemeim eltakarom

füleim befogom

szám betapasztom

bezáródtam

kopog

bent?

lehetetlen

mit akarsz még?

téged!

valóságot

érzéseket

jaj

engednem kell

nem merek

levetkőzzek?

bent

nem megy

ének

ifjúság

kicsinyesség

szétszaggat

ENGEDD!

most meghalok

hátrahajtom fejem

éreztem mindennek vége

ágy

vergődök

nyög a szoba is

ordítozok

üvöltözök

kínoz

egy perc

borzadok

jaj

legyen

elernyedek

engedek

vízió

lassan lecsúszik a csoda a torkomon

...

megváltozott

elért

kinyílt

megrázott

suhant

beágyazódott

megtermékenyült

gondolat

elmúlt

nem fáj

érzek

oh, bársonyos hangok

kristályos levegő

parfümös képek

simogassatok!

megértetted

sok idő

igen...

sírok

megnyílok

áradok

párolgok

minden egyszerű

megkönnyebbülés

születés

meztelenség

talán nem halok meg egy ideig

csókoltatom Halál

nem beszélek

tudják a megvilágosodás nem is olyan jó móka

pokoli

mennyei

szégyen

bocsánat

öröm

ölelés

bent

kint

tánc

hát így táncoltunk fel a tetőre én meg a Lelkem, hogy az Új kezdetén magamba szívjak egy kis Hold sugarat

Pont

tudatot okád az agy

meg sem kérdezem ki vagy (tudom)

egyszer (mikor…)

régen (nagyon)

félkészen (nem egészen)

állt (omladozott)

minden (te és én)

ott szakadtunk el

teljesen.

Lepke

rejtett alteregó képem

ártatlanul lépked

mezítláb

füstös, kocsmaszagú holdsugár

feslett szárnyú lepke

vérzik a lelke

kikezdte talpát az élet

sekély mélysége

felhorzsolta combját

a romlás fájának lombján

ezer bűn

vérzik a lelke

hasából előkúszik vad borzalom terméke

nem más ő, csak a pénz kelléke

nyaka körül kötél

arcáról pattog ezer megszegett törvény

örvény

vérzik a lelke

szökni akar, szalad

ezer férfi kéjhálójába akad

szállni készül, lankadatlan

fájdalom gyöngyözik talpa alatt

hallgatag

vérzik a lelke

örök kolonc

ezer lakat

fortyogó fertő

harctalan, meddő

ki ő?

egy céda nő

piszkos vér szorítja mellkasom

jön egy hazugság, elkapom

beépül acélos szöveteimbe

szólnék, de belefulladok könnyeimbe

dallamos este zuhan

görbül már a tudat

viszket a tenyerem

hallod?

kell nekem

csend párolog a testemből

az avatatlan füleknek túl

zavart

hajlamos ság

villamosság

dadognak a csillagok

tulajdonképpen ki vagyok?