Egy nő estéje

Vakító napfény kúszott be a kávézó ablakán
unottan a szokásosat rendeltem: egy kávét két cukorral és tejjel
igyekeztem pléhpofát vágni
 (ma mégsem ment)
kipakoltam a könyveket
izgalom futott át rajtam, gyorsan lapoztam
kerestem...
a dada lázadás sem verte fel szívem kongó ürességét?
nem üresség...forrongó kavalkád
becsaptam a könyvet
átnéztem a másik asztalhoz
vetettem egy mélyen megvető pillantást a szerelmespárra
de mennem kellett.

Nem volt cél, a lábaim vezettek
egyre gyorsabban
futni kezdtem,
sötét utcák, halk moraj, üveg csörömpölés, meredek lépcsők
kinyitottam szemem-a várnál voltam
lefeküdtem a fűre, összekuporodtam.
Tegnap este ugyanitt feküdtem
gátlás nem volt bennem, inkább
valami ördögi kéj
az idő,a környék gyönyörű
szinte már giccsesen filmbeillő
kihalt
a tegnapot hetek óta tervezem,
pontosabban nem terveztem, csak vártam a pillanatot
mint egy kisgyerek, bontogattam a gondolatot, izgultam, vágyakoztam.
Eljött a megbeszélt időpontra
megcsapott az erős férfiillat, ami cigaretta bűzzel keveredett
beleremegtem
arcát félig takarta a homály, de az árnyék sem tudta elrejteni
kemény, harmincas vonásait
az egész lénye mellett kiteljesedett a csipke felsőm, a fekete
melltartóm, a rövid szoknyám, a magassarkúm, a rúzsom
és a fullasztó parfümöm, eljátszhattam a szerepem
megemeltem hajam, élveztem volna a pillanatot:nő vagyok
de félbeszakított:"Na kisanyám siessünk, más is van ma este."
nem szóltam, megijedtem, mégis öleltem, csókoltam,
martam, a piros körömlakk lepattogott
arcom idegennek érezte a borostát
hagytam, hogy kibontson, hogy lefejtse a díszeket
és megkapjon engem: egy nőt
igaz, még egyszer sem csináltam, de éreztem a szakértelmet
biztos karok között voltam,
sikítottam, ő csak mosolygott, tetszett neki, hogy még egy kislányt felírhat a listára
később nem éreztem azt, amit vártam
valahogy csalódott voltam
vártam volna egy-két kedves szót, eltűrtem volna pár dicséretet is
ki szerettem volna fizetni,a spórolt pénzemből,
de kacagott egyet:"Anyukám, kezdőknek ingyen van. Na, jó legyél."
otthagyott összekócolva, felszaladt harisnyával,
félrekent rúzzsal, az övcsatja felhorzsolta a combom
diadalittas voltam (tarthatott 10 percig)
rendbeszedtem magam, bizonytalanul végigbotorkáltam az utcán
bár hazáig nem vettem le magassarkúmat
véresre törte a lábam, de hiába: én nő vagyok
még belepett a keverék férfiillat..
most ugyanitt fekszek
sebemet dörzsölgetem, sírok: mennyire fáj (mi jobban...?)
a holdfénytől várok tisztulást
a napfénytől megváltást, hogy holnap
felébresszenek és megkérdezzék: mi a baj?
én kisírhassam magam, elrebegjem: Szenes Szofi vagyok és NŐ vagyok
de félek mégsem...